Metró Mérnök Igazgatóság

Metró Mérnök Igazgatóság 2013. január 1-én alakult meg az M4 metróvonal Kelenföld vasútállomás-Keleti pályaudvar közötti szakaszának és az ahhoz kapcsolódó felszíni létesítmények megépítésével összefüggő FIDIC Mérnök-i, és műszaki ellenőri feladatok ellátására. 

Az M4 metróvonal átadását követően az Igazgatóság tevékenységi köre kibővült, és szakértőként, lebonyolítóként és/vagy műszaki ellenőrként - jellemzően a Fővárosi Önkormányzat, a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., valamint a BKV Zrt. megbízásából - részt vett, és a jelenleg is hatályos szerződései keretében részt vesz számos fővárosi beruházás előkészítésében, majd megvalósításában.

Az Igazgatóság személyi állományát a metró-, valamint az egyéb közlekedési beruházásokhoz kötődő, valamennyi szakterületre – úgymint magasépítés, közlekedésépítés, elektromos, gépész, gyengeáramú rendszerek – kiterjedő, kamarai jogosultsággal és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező műszaki ellenőrök alkotják, akiknek munkáját saját állományú jogászok, szerződés-, ár-, és pénzügyi szakértők, valamint műszaki asszisztensek segítik.

Az Igazgatóság az M4 metróvonal sikeres átadását követően 2015. évben a 10 állomás építésével, majd 2017. évben az M1M7 autópályák bevezető szakaszán létesült különszintű forgalmi csomópont építésével kapcsolatos tevékenységéért már két alkalommal Építőipari nívódíjban részesült.

Az Igazgatóság napi munkáját a megalakulása óta jellemzően az M4 metróvonal építésével és az M3 metróvonal rekonstrukciójával összefüggő feladatok képezik. Az említett metró vonalakhoz kapcsolódóan az Igazgatóság az alábbi feladatokat látta el, illetve látja el napjainkban is:

  • A BKV Zrt., mint Megbízó, 2013. január 1-től kezdődően Közszolgáltatási Szerződéskeretében a BKK Közút Zrt.-t (Budapest Közút Zrt. jogelődje) bízta meg a 4. sz. metróvonal I. szakasz és az ahhoz kapcsolódó beruházások /M1M7 autópálya Budaörsi csomópont előkészítése és megvalósítása, P+R parkoló létesítése Kelenföld, Somogyi utca folytatásában, Ideiglenes P+R parkoló létesítése Örmezőn, a XI. ker. Péterhegyi úti ideiglenes autóbusz végállomás mellett, Kelenföld, Gyergyótölgyes utcai, ideiglenes P+R parkoló végleges kiépítése, P+R parkoló létesítése Örmezőn a Kelenföldi MÁV vasútállomás megszüntetett 8 vágányának helyén, Intermodális csomópont (buszterminál + kétszintes P+R parkolóház) létesítése Örmezőn az ideiglenes buszvégállomás és az ideiglenes P+R parkoló helyén, XI. kerület Fehérvári úti üzemi célú villamos félreálló hely funkcióbővítése/ keretében a FIDIC Mérnöki, műszaki felügyeleti, műszaki ellenőri feladatok teljeskörű ellátásával és egyéb mérnöki szolgáltatásoknyújtásával. A 4-es metróvonal Kelenföld állomás és Keleti pályaudvar közötti szakasza 10 állomásán 2014. március 28.-án megkezdődött az utasforgalmi próbaüzem, majd az illetékes közlekedési hatóság (NKH) 2015. december 30-án kiadta a végleges használatbavételi engedélyt, és időközben elkészült valamennyi kapcsolódó felszíni fejlesztés is.A Közszolgáltatási Szerződés értelmében az átadás után még az Igazgatóság feladata a Hibabejelentési (jótállási) Időszakba lépett szerződésekkel kapcsolatos garanciális ügyek kezelése, valamint a még nyitott változtatások, követelések rendezése/lezárása, továbbá aktívan közreműködött a projekt aktiválásában is. A többször módosított Közszolgáltatási Szerződés hatálya jelenleg 2019. december 31-ig szól, igazodva a még Hibabejelentési időszakban lévő kivitelezői szerződések lejáratához.

 

  • 2014. évben kezdődött meg a 3. sz. metróvonal felújításának előkészítése, amelynek keretében a BKK Zrt. megbízásából megkezdődtek a tervezési munkák. 2014. év II. félévében a BKK Zrt. az előkészítő munkákra kiterjedően szakértői közreműködésre kérte fel az Igazgatóságot. Ennek keretében az Igazgatóság munkatársai részt vettek a tervezés közbeni, heti rendszerességgel megtartott kooperációkon, esetenként több körben is véleményezték a tervezők által készített különböző műszaki/pénzügyi/ütemezési koncepciókat/terveket, szakértői javaslatot tettek a szükséges közbeszerzési eljárások kiválasztására, illetve lefolytatására vonatkozóan, véleményezték az M3 projekt felújításáról szóló törvényjavaslatot és rendszeresen részt vettek a felújítással kapcsolatos tervezési és egyéb, vezetői szintű egyeztetéseken.

 

  • A BKV Zrt. beruházásában 2014. június-2015. augusztus között az M3 metróvonalon összesen 42.000 fm hosszon síncserét hajtottak végre, amely beruházás keretében a műszaki ellenőri feladatokat az Igazgatóság munkatársai látták el.

 

  • A Fővárosi Közgyűlés a 1632/2015.(XII.2.) számú határozatában foglaltan előzetes kötelezettséget vállalt az „M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukciójával kapcsolatos kiviteli tervek elkészítése, valamint a műszaki előkészítési feladatok" megnevezésű feladatra, 2016. évi BKV Zrt. által történő megvalósítással a Fővárosi Önkormányzat beruházási célú támogatásával. Ezt követően a BKV Zrt. által az M3 metróvonal rekonstrukciós munkáinakirányítására megalakított Metró Felújítási Projekt Igazgatóság a Metró Mérnök Igazgatóságot kérte fel a közgyűlési határozatba foglalt műszaki előkészítői és műszaki tanácsadói feladatok ellátására.

 

  • A BKK Zrt. és a Budapest Közút Zrt. között fennálló keretszerződés alapján, egyedi megbízás keretében az Igazgatóság munkatársai 2017. évben szakértőként felülvizsgálták az M3 metróvonalhoz kapcsolódó gyalogos aluljáró műtárgyak felújítása és felszíni csomópontok akadálymentesítése tárgyú projekt kapcsán az elkészült bírálati kiviteli terveket.

 

  • A BKV Zrt. és a Budapest Közút Zrt. között létrejött szerződések (2 db) értelmében az Igazgatóság munkatársai látják el az M3 metróvonal rekonstrukciója megvalósításához szükséges műszaki ellenőri és egyéb Mérnök feladatokat. A szerződések 2016. október 7-én indultak, amikor is hatályba lépett az első kivitelezői szerződés, amelyik a budapesti M3 metróvonal rekonstrukciójának időtartamára, a metró felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkák megvalósításáról szól.                                      

A rekonstrukció keretében az állomások felújítása három építési ütemben történik: a Kőbánya-Kispest és Népliget állomások közötti déli (C05/A) szakasz, a Dózsa György út és Újpest –Központ állomások közötti északi (C05/C) szakasz, valamint a Nagyvárad tér - Lehet tér állomások közötti (C05/B) szakasz állomásai. A vonali, hírközlési munkák (C02-3-4) a teljes felújítási időszakban folynak.

A 2017. II. és III. negyedévében a kivitelezők kiválasztására irányuló, ismételten lefolytatott          közbeszerzési eljárások közül az északi szakaszhoz tartozó 6 db állomás (Co5/C) felújítására, továbbá a vonali és hírközlési munkákra vonatkozó (Co234) beszerzések eredményesen zárultak és a kivitelezési vállalkozási szerződések a nyertes vállalkozókkal 2017. szeptember 04-én aláírásra kerültek.

A szerződésekben foglaltak értelmében az Igazgatóság az M3 rekonstrukciója keretében a 191/2009 (XI.15) Korm. rendeletben foglaltak szerinti műszaki ellenőri feladatokat látja el teljeskörűen, valamint az egyéb mérnöki szolgáltatás keretében elvégzi

  • a vállalkozói dokumentumok, az alvállalkozók, az oktatások és a betanítások, a biztosítékok, a tartalékkeret felhasználás, az előrehaladás, és a kivitelezői projektadminisztráció ellenőrzését,
  • a tervek felülvizsgálatát, a Minőségbiztosítási és Mintavételi Tervek, valamint, a Technológiai Utasítások jóváhagyását, és a karbantartási kézikönyvek felülvizsgálatát,
  • a költségvetések egyeztetését,
  • a biztosítékok nyilvántartását,
  • a minőségbiztosítási feladatokat,
  • az engedélyek beszerzését,
  • a kivitelezési szerződések felmondással történő megszűnése esetén ellátandó mérnöki feladatok,
  • a Támogatási Szerződés teljesítésével kapcsolatosan ellátandó feladatok
  • emlékeztetők, jegyzőkönyvek készítését.

 

Az Igazgatóság szervezete az egyes szakágakat tekintve komplex és igen nagy szakmai tudással, valamint nagy szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársakból áll. Ezt kihasználandó, a fenti metróberuházásokon felül a Fővárosi Önkormányzat, a BKK Budapesti Közlekedési Központ, valamint a BKV Zrt. az alábbi projektek előkészítésében és/vagy megvalósításában jelentkező, jellemzően FIDIC Mérnök-i, szakértői, valamint lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatokkal bízta meg az Igazgatóságot:

 

  • A BKK Zrt. megbízása alapján a BKK Közút, és azon belül az Igazgatóság látta el a Deák téri aluljáróban található ügyfélcentrum kivitelezésével összefüggő beruházás lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatokat. Az ügyfélcentrum helyszíni munkái a 2014. június 24-i munkaterület átadási eljárást követően a 2014. 08.25-én megtartott, sikeres műszaki átadás-átvétellel zárultak le.

 

  • A Fővárosi Önkormányzat megbízása alapján az Igazgatóság látta el a 2017. évi FINA Világbajnokság megrendezésével összefüggésben megvalósult, a pesti alsó rakpart északi irányban történő rendezésére, és gyalogos és kerékpáros út kialakítására irányult projekt keretében a FIDIC Mérnök és műszaki ellenőri feladatokat. A projekt Dráva utca-Árpád híd, valamint Parlament-Dráva utca közötti szakaszai 2017. évben elkészültek, a Margit híd és Parlament közötti, harmadik szakasz átépítése 2018. évben várható. Az igazgatósági feladatok a projekt aktiválásában történő közreműködésre is kiterjedtek, továbbá szerződéses feladat még a Hibabejelentési Időszak alatti garanciális ügyek kezelése is.

 

  • A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.) 2017. évben egyedi szerződések keretében több fővárosi útfelújítási beruházás keretében a Budapest Közút Zrt.-t bízta meg a lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatok ellátásával, amely feladatokat az Igazgatóság munkatársai láttak el. Ezek: Budapest, Örs vezér téri P+R parkoló átépítése, Budapest, XIV. ker. Nagy Lajos király úti villamos vasúti útátjárók rendezése, Budapest, XI. ker. Petőfi híd budai lehajtók és a Műegyetem rakpart felújítása, Budapest, III. ker. Pünkösdfürdő u.-Ország u.-Szentendrei úti csomópont átépítése. 2018. évben ezen feladatok újabb helyszínekkel bővülnek, ezek várhatóan P+R parkoló létesítése III. ker. Békásmegyeren, a XI. ker. Fehérvári út két szakasza, a XVI. ker. Csömöri út egy szakaszának a felújítása.

 

  • A Fővárossal megkötött Megvalósítási Megállapodás alapján a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.) megkezdte a Széchenyi lánchíd és hozzá kapcsolódóan a Várhegy alagút, a Clark Ádám tér, és a Lánchíd pesti hídfője mögött található közúti-villamos aluljáró felújítások előkészítését. A BKK Zrt. a Budapest Közút Zrt-t bízta meg a 4 alprojektre bontott projekttel kapcsolatos lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatokellátásával, amely feladatokat mind az előkészítés, mind a megvalósítás időszakában az Igazgatóság munkatársai látnak el. A megbízás értelmében az Igazgatóság az előkészítés időszakában az engedélyezési/kiviteli tervek és a vállalkozói tenderdokumentációk felülvizsgálatában, valamint a vállalkozói közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatásában közreműködik, valamint feladata az ún. Mérnökár megadása. A kivitelező kiválasztását követően a BKK Zrt. jelenlegi ütemezése szerint az építési munkálatok várhatóan 2018. évben megkezdődnek, amikor is az Igazgatóságnak egyrészt el kell látnia az alprojektek teljes körű műszaki ellenőrzését, valamint az építtető felé a szerződésben megadott ügyekben/témakörökben szakértői/lebonyolítói szolgáltatást kell nyújtania.

 

  • A BKV Zrt. és a Budapest Közút között létrejött megbízás alapján az Igazgatóság munkatársai végzik a BKV Száva utcai kocsiszín hátsó udvari vágánylíra átépítésével összefüggő műszaki ellenőri feladatokat.