A Budapest Közút eltávolítja a közlekedés biztonságát veszélyeztető választási plakátokat

A Budapest Közút Zrt. hivatalból eltávolítja a biztonságos közlekedést veszélyeztető – köztük a gyalogos-átkelőhelyeken átkelni szándékozó gyalogosok, a közúti jelzőtáblák és jelzőlámpák láthatóságát akadályozó – választási plakátokat, illetve a plakátok kihelyezésére létesített felületeket az üzemeltetésébe tartozó helyszínekről a Fővárosban.

A főváros területén belül a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapest Közút Zrt. végzi az operatív forgalomtechnikai és közútkezelői feladatokat, ezért Társaságunk felelős azért is, hogy a közutak forgalmi rendje a közlekedők számára minden esetben jól látható legyen, és a közlekedés résztvevői jól észlelhessék egymást, hogy ezáltal elkerülhetőek legyenek a balesetveszélyes helyzetek.

Társaságunk köztulajdonban álló gazdasági társaságként természetesen elkötelezett a demokrácia lényegéhez tartozó választási kampánytevékenység minél szabadabb folytatása iránt, ezért tudomásul veszi, hogy kampányidőszakban jelölő szervezetek és jelöltek a közterületen – a köztulajdonban álló vagyontárgyak állagát nem sértve – a hatályos jogszabályi felhatalmazás alapján külön előzetes engedélyeztetés nélkül jelölteket, vagy pártokat népszerűsítő választási plakátokat helyeznek el.

A plakát kihelyezések kapcsán azonban fontos figyelembe venni azt is, hogy a kampányidőszakban is elsődleges szempont a közlekedés biztonságos lebonyolítása, így ennek érdekében ezek a kihelyezett eszközök a jelzőtáblák, jelzőlámpák és a közlekedés résztvevőinek észlelhetőségét nem zavarhatják, és így ezzel nem okozhatnak balesetveszélyes helyzeteket. A kihelyezés kapcsán tehát ügyelni kellene arra, hogy a közutak mellett a jelzőtáblák és jelzőlámpák kihelyezési sávjába (a szegélytől 2 méteres távolságon belül és a járdaszinttől 4 méteres magasság alatt) lehetőség szerint ne helyezzenek ki ilyen eszközöket.

Abban az esetben, ha a választási plakát kihelyezése nem felel meg a fent leírt szempontoknak, és egyúttal ezzel a közlekedés biztonságát (például a közúti jelzőtábla és jelzőlámpa eltakarásával, vagy a gyalogátkelőhelyen átkelésre várakozó gyalogosok takarásával) is veszélyezteti, az ilyen választási plakátot a balesetek megelőzése érdekében a Budapest Közút Zrt. további értesítés nélkül eltávolíthatja, és azt a hulladékgazdálkodás rendje szerint kezeli tovább.

Kérjük a választási kampányban résztvevő szervezetek együttműködését annak érdekében, hogy a fentiekben leírt szempontok figyelembevételével, a közlekedés biztonságát szem előtt tartva helyezzék el hirdetményeiket. Továbbá szeretnénk azt is kérni, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a választásokat követő 30 napon belül távolítsák el ezeket az eszközöket.

Budapest Közút Zrt.

Hibabejelentés

Társaságunk tevékenységével, az üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos bejelentéseiket, panaszaikat és javaslataikat itt is bejelenthetik.

    ÚthibaJelzőlámpaHíd, aluljáró


    Kerület:




    Észlelés dátuma: