Fénysorompó rendszer védi a fehér kérészeket az Árpád hídon
A Budapest Közút Zrt. fogta össze azt a munkát, amelynek eredményeképpen augusztus másodikától az Árpád hídon üzemkész állapotban várja a dunavirágok rajzását a kérészvédő fénysorompó rendszer. A kékfényű lámpák fogják segíteni a fehér kérészek, azaz a dunavirágok következő hetekben várható rajzását a Duna budapesti szakaszán.
A Budapest Közút koordinálása mellett az Árpád híd négy pillérén nyolc darab kékfényű lámpát helyeztek el. Ezek a világítótestek a hídhoz érkező rovarokat a víz felszíne közelében tartják, így megakadályozzák azt az elmúlt években jellemző problémát, hogy a hidak közvilágítása miatt a kérészek felrepüljenek a hídra és petéiket az úttestre rakják le a Duna vize helyett.
Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. szerezte be a lámpákat és építette ki a szükséges elektromos hálózatot a hídon, a fényforrásokat július 29-én szerelte fel és kötötte hálózatra a Budapest Közút. Augusztus elsején este megtörtént a próbavilágítás, és beállították a lámpák dőlésszögét úgy, hogy a fény ne legyen zavaró a Dunán közlekedő hajósok számára, de még a kérészek tájékozódását is segítsék. A dunavirágok rajzásának pontos idejét megfigyelések alapján lehet megállapítani, Budapestre érkezésük azt követően várható, mikor már megjelennek a Duna felsőbb szakaszán. A rajzás általában 10-14 napon keresztül minden este megtörténik, ha nem esik az eső. A fénysorompót csak a rajzás idején működteti a Budapest Közút Zrt.
A kékfényű lámpák segítik a kérészek tájékozódását
A fehér kérészek 2012-ben több mint negyven év után jelentek meg a Dunán, miután a korszerűtlen szennyvíztisztítás és a kedvezőtlen táplálékviszonyok miatt szinte teljesen eltűntek a folyóról. A kérészek visszatérése ökológiai jelzés volt arra, hogy a modern szennyvíztisztító berendezések beváltak, és a Duna vize egészséges mértékben megtisztult.
„Az európai vízvédelem egyik kézzelfogható eredménye, hogy évtizedek meddősége után újra virágzik a Duna. Budapestnek fontos a természet védelme, a sokszínűség megőrzése, ezért kísérleti jelleggel az egyik budapesti hídra felszereltük a kérészek tájékozódását segítő lámpákat. Sikeres próba esetén az idei tapasztalatok birtokában a többi Duna-hídra is felkerülnek majd a speciális fénytestek” – mondta el Tüttő Kata, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.
Az erős fényű hídlámpák az elmúlt években megzavarták a kérészek esti rajzását. A rovarok a vízfelszínről tükröződő poláros fényt követték, ám amikor elértek egy hídhoz, az árnyékot vetett a vízre, a kérészek pedig elveszítették tájékozódó képességüket. A vizet keresve felemelkedtek az őket vonzó, erős fényű hídlámpák felé, és meglátták a következő poláros fényt visszaverő felületet, az úttestet és az aszfaltra rakták le petéiket, mely óriási természetvédelmi kárt jelentett, valamint közlekedési szempontból is veszélyes helyzetet teremtett. A kék-ultraibolya fény azonban megoldást jelent erre a problémára, mivel jobban vonzza a kérészeket, mint a közúti lámpák fehéres, sárgás fénye.
Széles intézményi összefogás
A Főváros Tájépítészeti Osztályának Természetvédelmi Csoportja Takács Noémi vezetésével Kriska György és Egri Ádám kutatókkal, valamint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal, a Pest Megyei Önkormányzattal, a Budapest Főváros Kormányhivatala Hajózási Hatósági Főosztályával, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, valamint a WWF-fel együtt hónapok óta azon fáradozik, hogy Budapesten is segítse a dunavirágok szaporodását.
A BRFK is felügyeli a rajzást
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a dunavirágzás megzavarását ellenőrizni és szigorúan büntetni fogja. A BRFK támogatta az Árpád hídra tervezett fénysorompók felszerelését, ami a rovarok védelmét szolgálja, és a folyamatosan járőröző Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság értesíteni fogja a területén észlelt kérészrajzásokról a természetvédelmi szolgálatokat.
Legutóbbi bejegyzések
- Építőipari nívódíjat kapott a Lánchíd felújítása
- Újabb útszakaszon csökkent a megengedett legnagyobb sebesség
- Változik a várakozási díj és bérletár a fizetős P+R parkolókban
- Megújult a Fertő és a Basa utca burkolata
- November 9-től félpályás lezárás lesz a XIV. és a XVI. kerületet összekötő Fogarasi út – Csömöri úti felüljárón
Legutóbbi hozzászólások
- Telex: Még a szuperhold sem indította be a dunavirágok tömegrajzását - Fénysorompó rendszer védi a fehér kérészeket az Árpád hídon
- Telex: Esztergomnál már elkezdődött a dunavirágzás - Fénysorompó rendszer védi a fehér kérészeket az Árpád hídon
- Kék lámpákat telepítettek az Árpád-hídra - ez segíteni fog - Magyar Állatvédelem - Fénysorompó rendszer védi a fehér kérészeket az Árpád hídon
- Ezért fog kékben fényleni az Árpád híd a következő hetekben - ÚjpestiSzemle - Fénysorompó rendszer védi a fehér kérészeket az Árpád hídon
- Fennakadásokra kell számítani a Repülőtéri úton aszfaltozási munkák miatt – Budaörsi Infó - Megújul a XI. kerületi Repülőtéri út burkolatának egy szakasza
Comments are closed.